A lányom most abban a korban van, hogy minden az övé, minden dolga Ő maga, hogy őt idézzem: „Ez Julcsikáé!”
A játszótéren a kedvenc elfoglaltságunk a homokozás. Van saját felszerelésünk, egy-két izgis darabbal, amire más gyerekek is szemet vetnek. A lányom is szívesen játszik más játékával.
Amikor egy kisgyerek odajön elkérni egy játékunkat, én odaadom, hiszen nekünk is odaadnak játékot, ha a lányom ki akarja próbálni. Az elején megkérdeztem a leányzót: Odaadod a játékodat? Erre legtöbbször az volt a válasz: Neeem! , és eldugta a játékot a háta mögé.
Néha kérlelem: „ Add oda a játékot, csak kölcsönbe, utána visszakapod!” Próbálok megértő lenni, megérteni az érzéseit. Ilyenkor azt szoktam mondani: „Tudom, hogy nehéz neked odaadni a játékot, félsz, valami baja lesz. Nem szeretnéd más kezében látni.”
Néha ez használ, néha nem. Van, amikor odaadjuk a játékot és nincs tiltakozás, van, hogy ő maga adja oda valakinek, és van, hogy körömszakadtáig tiltakozik.
Az ismerős gyerekekkel más a helyzet, ott sem ad oda mindig mindent, de sokkal engedékenyebb, néha kezdeményez és ő ad oda játékot egy pajtásának.
Ha megvalósul az átadás, meg szoktam dicsérni, hogy erőt vett magán és oda tudta adni.
Azt nem szeretem, amikor gyerekek csak odajönnek és ki akarják venni a lányom kezéből a játékot. Ilyenkor meg szoktam nekik mondani, most azzal Julcsi játszik, ne vedd el tőle, és felajánlok helyette egy másik játékot.
Sajnos volt már, hogy emiatt a lányomat jól meglökdöste egy kisgyerek, mert nem kapta meg, amit akart. Persze az ő anyukája nem volt sehol, hogy lássa mi történt és rászólhasson a saját gyerekére!
Mivel a játszótéren az a kialakult rend, hogy igyekszünk nem fegyelmezni más gyerekét, próbálom tartani magam ehhez, de a pedagógus énem néha felülkerekedik, és akkor beleszólok a gyerekek dolgaiba.
Ti hogy oldjátok meg az irigykedést? Erőltetni kell, hogy odaadja a játékot, ha kérik, vagy nem?
Én se szívesen adnám oda a rúzsomat vagy a parfümömet egy vadidegen nőnek, aki odajön, hogy tetszik neki, kicsit kölcsön venné. Valószínű azt mondanám: Vegyen magának, ha akar ilyet!
Ezért megértem, hogy Julcsi sem akarja egy vadidegen gyerek kezében tudni a játékát. Ő is szívesen játszik más gyerek játékával, akkor szerintem nekünk is engednünk kell mást játszani a mienkkel.
Kinövik ezt az irigykedést maguktól? Mikor és hogyan tanulják meg a helyes arányokat, mit adnak kölcsön és mit nem?
Nem szeretném, ha a lányom „irigy kutya” lenne az oviban!
