Tavaszi szél vizet áraszt

A lányommal azon viccelődtünk, hogy amíg be nem köszönt március, addig nem énekelhetem a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt.

Na, de most!

A naptár szerint már tavasz van, bár a tavaszi napéjegyenlőségre még 19 napot várni kell. 
Március 20. egyébként a Boldogság világnapja is.

A márciusi jeles napokról szóló cikkemben többek között erről a napról is írtam. ITT tudod elolvasni.

Itt a tavasz, indulhat a tervezés

Szeretem előre megtervezni az előttünk álló időszakot!

Az alapkoncepcióm az, hogy 1 hónapban legyen egy  elmenős hétvégi program, egy otthoni és 1-1 családi hétvége, amikor valamelyik nagyszülőé a főszerep.

Így csinálom:


Miután beírtam a naptárba a családi, és egyéb kötelező ünnepeket, tudom hova tudok még egyéb tartalmas programokat betűzdelni.

  • közös kirándulást,
  • találkozni a barátainkkal,
  • múzeumba menni,
  • új játszótereket felfedezni.

Irány ki a szabadba

Tavasszal sok munkát ad a kert, így arra is kell időt szánni.

Fontosnak tartom, hogy a gyerekek is kivegyék a részüket a munkából. A lehetőségük meg van, így sokszor ültetünk együtt, vagy segítenek füvet nyírni, de van, hogy eljátszanak a kertben, amíg én a fűszernővényeimmel molyolok.

Idei tervek

Idei tavaszi tervezés nagy bizonytalanságát az adja, mikorra készül el az új családi autónk, mikortól tudjuk birtokba venni. Lassan egy éve kocsi nélkül alakítjuk az életünket.

Három gyerekkel több olyan programlehetőségről mondtunk le, ahova egy óránál többet kellett volna utazni.

Az idei tavaszra főleg olyan ötleteim vannak, amihez nem kell sokat utazni, itthon vagy a közelben is tartalmasan tudjuk tölteni az időt.


Szeretek itthon lenni, tenni-venni, attól feltöltődöm, de látom, hogy a gyerekeknek szüksége van egy-egy különlegesebb programra.
Az iskola miatt különösen fontosnak tartom, hogy a hétvégéken olyan élményekkel gazdagodjon a lányom, aminek a lendülete tovább viszi a munkás hétköznapokban.

Azt is megfigyeltem, ha tartalmasan töltjük a hétvégét, sokkal hosszabbnak érzem a 2 napot, mintha csak a szokásos dolgainkkal telik el ez az idő.

Tartalmas időtöltő tippek tavaszra:

  1. Kézműveskedés

    A gyerekeim, különösen a lányom, nagyon szeretnek alkotni. Pár éve készítettük el először ezt a papírguriga pillangót, de olyan egyszerű, mégis mutatós, hogy azóta több változata is elkészült az évek során.
    Mindig festünk valami tavaszi képet, vagy kutakodunk a Pinteresten egy-egy jó ötlet után.

  2. Vers és mese

    Ilyenkor kiválogatom a tavaszi könyveket, versesköteteket, meséket. Kiválasztok egyet, amit meg is tanulunk. Nekem a Nyúl tavaszi éneke volt a tavalyi nagy kedvencem!

  3. Nemzeti ünnepek, jeles napok

    Tartalmas időtöltő ötleteket adhatnak a jeles napok.

    Március 15.

    Mindjárt itt van március 15-e, ami számos tartalmas időtöltő ötletet ad, nem csak egy napra.
    Én már az ünnep előtt is szoktam készülődni a gyerekekkel és sokszor még utána is izgalmas a csákó, kardkészítés.
    Korábban írtam 15 időtöltő tippet és 3 pénztárcakímélő ötletet erre a napra.

    Húsvét

    Áprilisban jön a húsvét és a tavaszi szünet. Már tervezgetem, mi fog beleférni a pár nap tavaszi szünetbe. Ha te is szeretsz előre tervezni, olvasd el ezeket a tippeket a nyugis tavaszi szünetről.

    Márciusi jeles napokról készült blogbejegyzésemet már megtalálod. Minden hónap elején keresd az új bejegyzést a blogon!



    Csatlakozz a Mit játsszak a gyerekemmel Facebook csoportba, ahol minden hétfőn kikerül egy poszt az adott hét jeles napjairól, tartalmas időtöltő ötletekkel, programlehetőségekkel. (A csatlakozáshoz két egyszerű kérdésre kell csak válaszolnod.)

  4. További ötletek

    További 30 tavaszi ötletért  nézzétek meg a két évvel ezelőtti tavaszi válogatását!

Tartalmas időtöltést!

Eszti